Szolgáltak és vertek.

Valami újabb zsiványságon törtük a fejünket, vagy már meg is született fantáziánk felnőtteket bosszantó képzelete, mikor hirtelen nagy durranással csapódót ki a ház vasalt kapuja. Szigorú tekintetű bőrkabátos férfiak siettek fel a kerten, átvezető járdán. Öcsi és kishúga Tündi, ijedten bújtak Józsi házmester rózsabokra mögé. Az előbbi bátorságunk nekünk is tovaillant. Hunyorogva a napsütésben, igyekeztünk nem látszani a már kinyílt rózsák fedezékéből. Azt hittük nem látnak, csak mi látunk mindent, ami körülöttünk történik. Bár ne láttuk volna mindazt, amiről még napjainkban sem mernek nyíltan, őszintén beszélni!

Ajtócsapódás, üvegcsörömpölés, tompa puffanások, egy - egy elnyomott, jaj, Marika néni felhangzó fájdalmas sírása, amint férjét, hátracsavart kézzel, lökdösik, taszigálják kifelé a házból a bőrkabátosok. Ilyen volt egy sokszor megismétlődő nap 1957 nyarán.

A tavaszi napsugár jóságos melegével simogatott bennünket azon a márciusi napon. Fiatalok, vidámak, és reménykedők voltunk, abból a házból, ahol egykoron a Józsi házmester nyíló rózsabokra mögött kerestünk menedéket, a szülői szigor, a szomszédház tőlünk idősebb srácainak sokszor verekedésbe torkolló basáskodása, és a nagy „mumus" a bőrkabátos férfiak elől! Öcsi és Tündi apukáját már nem a bőrkabátosok viszik el hátracsavart kézzel. Neki kell jelentkeznie az ilyen jeles napok előtt, mint a Nemzet Ünnepe!

Marika néni készítette, csodálatos szép és nagy kokárdánkat,büszkén viseltük. Mosolyogva teli életkedvvel, indultunk hívatlan vendégként a Petőfi szoborhoz, hogy tisztelegjünk a nagy költő és 1848 hősei előtt.

A Kádár utcai villamos végállomásnál már a rendőrök is kettesével. hármasával „járőröztek". S kinek nem a Röltex Rózsi - ban kapható kis kokárdája volt, annak bizony futnia kellett, mert megkóstolhatta Kádár elvtárs ingyen kolbászát! (gumibot)

Kinek hosszabb volt a haja, mint az akkoriban átlag felnyírt központi divat, ki netán csövesebb nadrágot viselt, vagy a szél fellebbentette kabátja hajtókáját és ott a Nagy Magyarországot ábrázoló kis jelvényecske volt, szintén jól lakhatott, fentebb említett ingyen kolbász vacsorából!  Életkép a hatvanas évekből.

A Józsi házmester rózsabokra mögé bújó gyerekekből felnőttek lettek. Öcsi az USA valamelyik nagyvárosában él, Tündi férjhez ment, a többiek is, mind szétrebbentünk az angyalföldi kertes házból, a nagyvilág és megcsonkított hazánk minden tája felé.

Eltelt negyven év, nem találkoztunk, nem tudtunk egymásról.

Azt a kertes angyalföldi házat is lebontották, hogy helyébe a munkás - paraszt kormány dicsőségét hirdetve, egyetlen betontömbbe préselve nyomorítsák, butítsák, az ott felnövő gyerekeket. Sikeresen szétzilálják, megöljék a család, a szomszédok, a magyarok együvé tartozását, az összefogást, az egymáson való segítségnyújtás nemes gyakorlatát! Eltűntek a régi ház kopott vakolatáról még kiolvasható 56 - os, helytelenül felmázolt „falfirkái", a ruszkik haza és a tavaris pasli damoj. Szép csendben állítólag rendszert is váltottak, azok kik addig is a hatalom részesei voltak! Divatba jött az újratemetés. Újra temették a saját párttársaik által kivégzett kommunista vezéreket! Mártírt kreálva így belőlük!

S milyen nehezen, tétován tették rendbe, egy közös sírba a valódi névtelen hősöket!

A rend őrei is mintha szelídebbek, visszafogottabbak lettek volna azokban a napokban. Persze tudtuk jól, hogy vigyázó szemeiket rajtunk tartják! Ekkor még nem vertek. Nyilvánosan nem. Tudtuk, hallottuk, hogy őt, meg őt beidézték, mert felmerült a gyanú, hogy nem tetszik nekik a fennálló új rend. Közben robbantgattak, lövöldöztek, világos nappal „kivégeztek". Az újra felosztás íratlan és egyben kegyetlen játéka szedte áldozatait. Maffiózó temetések közepette, végül sikerült, úgy ahogy, elosztaniuk ki mire, kire, melyik piacra fog felügyelni, őrködni!

S eljött ismét a Kossuth - tér ideje! Békésen, elégedetlenkedve, váltva egymást, ismét felcsillant a remény. Itt az ideje a valódi rendszerváltás- nak. S mivé süllyedt a Kossuth tér forradalmi szelleme? A lángos és egyéb vásári csecsebecséket, nemzeti papírzászlócskákat árusítók bazárévá! Ekkor már érezhető, látható volt a „szolgálunk és védünk" feliratosok, csoportosítása, fenyegető öltözéke, fegyverzete. Az MTV ostromának nevezett műbalhé aztán valóban tele töltötte azt a vizes poharat. Az elavult és leselejtezett vízágyú szándékos sárba ragasztása, felgyújtása, kocsik törése, majd magának az épületnek a „bevétele"

egyenes adásban! Hadd lássa a világ milyen megátalkodott, felforgató, csak hőbörögni és törni - zúzni tudó ez a magyar! Megérdemlik a verést!

Eljött az ötvenedik évforduló is! Lelkes és hatalmas tömeg, beszédek, énekek. Mindenkit áthatott a nemzettudat, az ismét egyűvé tartozás, a magyar nemzet, a hazaszeretet nemes és boldogító érzése. Egy apró szikra ismét lángot fogott. De vajon milyen tartós, hatásos lesz ez a tűz?

Majd paták csattogása az úttest betonján, az ünnepi szónokok páncélautójának kerékcsikorgása, amint sebesen tüntetik el utasaikat.

Be és elindul egy „kiállított T34 - es! Valakik által már jó előre odakészített útburkolati kövek repkednek ide-oda. A kardlapok, okozta vérző sebek, sajgó és égbe kiáltó fájdalma, még a híradókat néző otthonmaradtaknak is fájdalmas! Maró füst, szemet vakító könnygázgránátok robbanása, gumilövedékek halk surrogó száguldása.

Fejre célozva, szemeket eltalálva, megvakítva örökre embereket! Taposva nemzeti zászlót, eltörve a kezet mely addig a magasba tartotta! Egy zokogó asszonyt segítek fel a járda vérsáros porából.

Rám néz ijedt könnyes szemeivel, s akkor felrémlik mindkettőnkben az a rég lebontott angyalföldi ház rózsabokra! Tündi az, ismerem fel tétován. Egymás vállára borulva siratjuk ismét megvert, megalázott, szabadságvágyunk, ismét vereséggel végződő nemzeti ünnepünk! S ott vérzőn, könnyáztatta szemekkel fogadjuk ismét meg, nem adjuk fel soha! Mert aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot sem, mondjuk ismét egyszerre, egymás gondolatát is ismerve, Wass Albert szavait!

Könnyeink nem száradtak fel az óta sem. Gondoskodik róla hol a szegfű, hol a narancs diktatúrája! Küzdünk, harcolunk tovább legyőzhetetlenül, megrendíthetetlen hittel!

Eljött ismét az elmúlt idők becstelen tetteinek szelleme!

Szolgálnak (vajon kit!) és vernek! Tudjuk, minket, magyarokat, a magyar rend - őrei!

2009. július 4. Budapest belváros, Erzsébet tér!

A három éve tartó Gárda üldözés csúcspontja! A békésen és némán összegyűlt néhány tucat Magyar Gárda tagjára rontott a diktatúra erőszakszervezete! A Gárda tagjainál nem volt más csak a hazaszeretettük, a becsületük, a bátorságuk, a kiállásuk, nemzetért hazáért! A rend -őrségénél könnygáz gránátok, paprika és ideg spray, valamint viperák, gumibotok, lőfegyverek!

A Gárdisták békés jellegét más sem fejezhette volna ki, mint hogy mind leültek a fűre, megadva magukat a sorsnak, kitéve magukat az emberi mivoltukból kivetkőzött gyilkoló szándékú robotembereknek!

Tomboltak, vertek, közvetlen közelről arcba fújták mérgező gázaikat, hátracsavart kezekre jó szorosan „nylon gyors bilincset" kötöttek! Nem válogatva, nő, férfi, ifjú, idős, tag, szimpatizáns vagy maga a párt elnöke e, akit vernek, elvisznek, jogtalanul fogva tartanak!

Ott ülve az Erzsébet téri füvön, ismét találkozott három régi jó barát.

Egymásba karolva nyeltük együtt a könnygázt, a paprika spray égetően csípős felhőit. Mit szólsz, mindehhez kérdeztem rég nem látott egykori játszótársamtól. Ott távol ahol az óta élsz, ott is ilyen a demokrácia?

2010. július 4. Az első évforduló. A bajtársiasság Napja! Emlékezés a rendőr terrorra!

Már egy új kormány, egy új belügyminiszter, és a régi, szolgálunk és verünk, rend - őrsége! A lánc ugyanaz, csak a kutya változott, tapasztalhatta meg kik busszal, autóval igyekeztek a bejelentett és engedélyezett megemlékezésre. Autóúton, országút mentén, félig az árokba, útpadkára kényszeríttet buszok, kocsik utasai. Megalázó motozás, zaklatás! Közben rend-őri biztosítással a „mások" (buzik) vonaglanak Európa legszebb sugár útján! Budapest közepén!

Már nincs fekete mellény, fekete nadrág! Tiltva van! A narancsos demokráciában is tiltva van! Mert magyar viselet! Már más ruházatban sem lehet az utcára lépnünk, mert ránk kiállt, igazoltat, felír, feljelent, megmotoz, az újabb diktatúra erőszakszervezete!

A haza védelme minden magyarnak szent kötelessége! A rend biztosítása, a törvények betartatása a rendőrség, törvényekben korlátozott feladata!

Akkor miért távol a hazától, idegen nagyhatalmak rabló háborúiban harcolnak, teljesítenek szolgálatot a magyar katona ifjak?

Akkor milyen törvényt tart be az, ki parancsot ad, agymosott fegyveres bandájának, hogy szüleire, testvéreire, barátara, honfitársaira lőjön!

És milyen ember, kinek a rendőre az, ki ilyen parancsot teljesít?

Vannak emberek, akik hajlandóak kiszolgálni bármilyen hatalmat, csak hatalom legyen! Ember egyáltalán az, ki szüleire, testvéreire, barátaira, honfitársaira támad, mint aki elvesztette ép eszét?

Diktátorok, legyen bár jelképetek szegfű virága vagy narancsok ligete. Számomra mindkettő idegen! Belügyminiszterek, fő rendőrök! Akár Gergényi akár Bencze, akár Pintér a nevetek!

Az angyalföldi rózsabokor mögé bújt, egykori kissrácok, meglett felnőttként üzenjük nektek a következőt!

„Az ember mozdulhat parancsra. Fiú követheti atyját. De ne feledd, ha királyok mozgatnak is téged, vagy hatalmasok, a lelkedért egyedül te felelsz. Isten előtt állva nem mondhatod, hogy mások parancsára cselekedtél, vagy hogy az erény nem volt járható út számodra. Az nem lesz mentség!" (idézet a Mennybéli királyság c. filmből.)

Napóleon mondta: papjaim és zsandárjaim segítségével mindent megtehetek!

Miniszterelnök úr! Habár testmagassága már majdnem eléri Napóleon magasságát, ne feledje Ön soha nem lesz olyan nagy ember, mint Napóleon volt! Elegendő lenne, ha csak egyszerűen megpróbálna magyar lenni!

Tőlünk, a JOBBIK tagjaitól, szimpatizánsaitól, a Magyar Nemzeti Gárda tagjaitól, szimpatizánsaitól, az erdélyi székelyektől, a Temerinben és Bolíviában igazságtalanul bebörtönzött hazafiaktól, a Dél vidéki földművestől, meg tanulhatja milyen érzés magyarnak lenni!

Nem is olyan nehéz ez a lecke, „mert igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik!"

Adjon az Isten Szebb Magyar Jövőt!

Szécsényi Gusztáv

Oldal: Szolgáltak és vertek
"Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk." - © 2008 - 2025 - taltosok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat