"Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."

Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.

Ebbe a munkába azért kezdtem bele, hogy összehasonlítsam a pártok programját. Már amelyik készített és azt közzé is tette. Az akkor még Mdf -ben csomagolgató Bokros Lajos programját már rég ismerjük. Újabb és újabb csomagok egy táncos elme szüleményeiként. A Fidesz még mindig titkolódzik, habár már egy - egy nyilatkozatában már részlegesen és hiányosan a JOBBIK programját kezdte el ismertetni úgy, hogy azt a sajátjaként mutatja be. Miközben köztudott, hogy nem teheti közzé azt a programot, melyet az IMF vezéreinek utasítására fog bevezetni amennyiben kormányra kerül!

Az Mszp pedig silány irományával a megszokott ígérgetések, a külföldi nagytöke és a multik kiszolgálását tartja továbbra is elsőrendű feladatának, miközben új nadrágszíjat vetetne a néppel. Erre már nyugodtan fel is akaszthatja magát bárki ha nem tudja elviselni az ország gyarmattá tételét, teljes kiárusítását, a falurombolást, a népirtást!

Sajnos befejezni nem tudtam, mert elkövettem azt a hibát, hogy nem tároltam az Mszp programját, így a második felét már nem tudom az összehasonlítás végett szó szerint idézni. Még a saját honlapjukon sem érhető el! Nos aki még kételkedett, most olvasson figyelmesen, olvassa el végre az állítólagos félelemkeltést, olvassa el és ismerje meg a JOBBIK programját! Az összevetést megteszem én. Szó szerint idézve mindkét párt programjának egy - egy részét.

A PROGRAM

  Jó magyar szokás szerint bizonyára önök is szeretik az igazi, finom, magyar pálinkát.

  Egy kupicával reggelente, az csak egészség megőrző ital, mondta egykoron nagyapám. Nem 

  tudom önök ma reggel éltek - e ezzel az egészségmegőrző itallal. Nos ha nem, akkor igazi 

  pálinka helyett, felszolgálok egy kis erőset, mégpedig egy kis politikai erőset.

  Bevezetésként néhány gondolat, hogy miért támadják a JOBBIKOT!

  Mert nem ismerik el, hogy Magyarország a magyaroké, és ebből egy fabatkát sem engedünk!

  Mert elítélik, és megvetik, a magyarság több mint ezeréves keresztényi értékrendjét!

  Az elmúlt húsz év hatalombitorlóinak csak a multik kiszolgálása, és a behozott, számos esetben

  lejárt szavatosságú élelmiszer szemét, minél nagyobb tömegű felvásároltatása, a magyar néppel,

  az elsődleges jól megfizetett érdeke! A magyar ipar totális tönkretétele után Európa éléskamrájá-

  nak, a magyar mezőgazdaság totális tönkretétele a céljuk!

  Ezért elvetik, és üldözik, a magyarság keresztényi értékrendjét!

  Mivel a fogysztói társadalomban ez nem fontos, sőt veszélyes! Mert jó fogyasztó, csak úgy 

  lehet az ember, ha semmilyen törvényt nem tart be! A szociálliberálisok nem tartanak be

  semmilyen törvényt, így nem ismerik el, hogy létezik cigánybűnözés, sőt enyhe és felmentő

  ítéletekkel még támogatják is azt!

  A mondás szerint " fejétől bűzlik a hal". A jelenlegi, magukat politikai elitnek nevezők, a

  - hal fejének - létérdéke, hogy továbbra is titokban maradjon, vagy legalábbis ne lehessen 

  büntetni a mentelmi jog révén, hogy ők a legnagyobb fogyasztók. Igen ők azok akik a legjobban

  fogyasszák a nemzeti vagyont, a magyar érdekeket, a magyar értékeket!

  Mivel a büntetési tétele nagyobb, súlyosabb, én a nemzeti vagyon elherdálásának, hazaárulásnak

  nevezem az ilyenfajta fogyasztást!

  Ezért tiltakoznak, és tesznek meg mindent, a mentelmi jog fenntartása érdekében.

  Ezért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák a JOBBIK parlamentbe

  kerülését! Ezért rettegnek a mentelmi jog eltörlésétől, mert számukra csak egyetlen út van

  hátra, az elszámoltatás és a felelősségre vonás után a megérdemelt büntetés! Ezért szavazták

  meg a "titok törvényt" is. A 332 azavazatból mindössze 17 volt a nem. Ami azt jelenti, hogy a

  leköszönő parlamentben mindössze 17 - en voltak kiknek nincs félnivalójuk az elszámoltatás

  során.

  Az egyik leggyakrabban hangoztatott érv a JOBBIK ellen - a nácizáson kivül - hogy képtelen

  lenne elvezetni az országot. Mivel sem szakemberei, sem megoldásai, sem tervei nincsenek.

  Viszont a JOBBIK nevezte meg elsőként a 176 egyéni jelöltjét, a JOBBIK készült el először

  és hozta nyilvánosságra programját, és elsőként kezdte meg felsorolni leendő kormányának

  tagjait. Szakmai konferenciák sorozatával bizonyítja a vádaskodók és a hitetlenkedők számára,

  hogy állításuk hamis, valamint bizonyítja azt is, hogy a JOBBIK felkészült, és képes az ország

  irányítására!

  A JOBBIK kalocsai képviselőjelöltje, szűkös anyagi kereteitől függetlenül, mind a 22 választó -

  kerületi településre elmegy, ismertetni a JOBBIK programját, megismerkedni választóival.

  Meghallgatni gondjaikat, kérdéseiket és javaslataikat.

  Ezzel szemben mit tesz a jelenlegi FIDESZ - es képviselőjük Semjén Zsolt, Afrikában vadászgat

  a haverjaival. Minden bizonnyal nem a saját költségvetéséből teszi!

  A szocialista, hitelét vesztett Alföldi pedig el sem jön!







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 10
Heti: 75
Havi: 457
Össz.: 77 378

Látogatottság növelés
Oldal: PROOGRAM ITT 1.
"Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk." - © 2008 - 2024 - taltosok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »