Öreg Isten siratja a meggyalázott nemzeti ünnepet!

 

 Mottó: 1.
"Egy szép napon óvodások érkeztek a Kreml előtti Vörös térre. Hangos kacagás kísérte játékukat. Éppen Sztalin elvtárs ablaka alatt álltak meg hosszabb időre pihenni. Sztalin elvtársat nagyon zavarta munkája közben ez a hangzavar. Ezért íróasztala mellől felemelkedve az ablakhoz lépett és mosolyogva behajtotta azt. Sztalin elvtárs kiemelkedően emberséges gesztussal reagált az őt zavaró hangokra, hiszen le is lövethette volna őket."

 

Mottó: 2.

"Ha felrakod a szart a polcra, mindjárt lekvárnak képzeli magát....."

 

Mottó: 3.

Egy szép tavaszi napsütéses napon ünnepelni gyülekeztek a Hősök terén, ifjak és idősek. Vidáman beszélgetve, hangosan köszöntve egymást. A királyt és rend-őrségét nagyon zavarta, hogy ily sokan vannak az ünnepelni vágyók. Zavarta az is a narancs-koronást, hogy nem az ő hablatyolására mentek, pedig ő még fizetett is a neki tapsolóknak! Utasította is droidjait, hogy a Magyar Himnuszt, éneklőket bilincsbe verve vigyék börtönbe, a többit pedig oszlassa fel! Mosolyogva tette mindezt! S ez milyen kiemelkedően emberséges, hazafias gesztus volt a királytól, mert az őt zavaró, Magyar Himnusz felcsendülő hangjaira, hiszen le is lövethette volna őket!

 

Napokkal az események után sem tudtam, tudok napirendre térni e gyalázatból. Szabad március idusa! Már csak a megsárgult történelemkönyvek lapjai őrzik egy nemzet szabadságvágyát. A szabad ünneplést!

Sötét korok emlékei keltek ismét életre. Több mint negyven éve, mégis mintha tegnap történt volna.

„A rezsim szinte valóságos hadiállapotot rendelt el március 15-re, a Budapest környéki kaszárnyákba a határőrség és a Néphadsereg több alakulatát is összevonták. A „puha" diktatúra tehát minden bizonnyal készen állt arra, hogy nagyobb megmozdulás esetén ismét saját népére lövessen. A retorziók hatására komolyabb demonstrációkra több mint egy évtizeden át nem is került sor. A paranoiás hangulatra jellemző, hogy utasításba adták: azokkal szemben is el kell járni, akik a „szokásosnál nagyobb" kokárdát viselnek..."

 

S negyven évvel később a nemzeti és az Árpád-sávos lobogó valamint a Magyar Himnusz éneklése lépett az egykor tiltott nagyobb kokárda helyébe!

 

„Sötétedés után fáklyákat osztottak ki a tömegben, amely Budára indult Táncsics jelképes kiszabadítására. A fiatalokat a rendőrök, illetve beépített provokátorok a Lánchídra terelték, amelyet mindkét oldalon lezártak, majd ütni-verni kezdték a demonstrálókat. A karhatalom célja ezúttal nemcsak a tömeg szétkergetése volt - a történelembe „lánchídi csata" néven bevonult brutális erőszakkal és tömeges előállításokkal példát akartak statuálni. A véres akció egyik kitervelője Berecz János, az állampárt agitációs és propaganda titkára volt, aki azonban máig tagadja, hogy szerepe lett volna az események alakulásában."

 

Felvonulás fáklyák nélkül, rend-őri kísérettel ezen a március 15-én is megtörtént.

Bilincsbe verve ki énekelt, kinek kezében nemzeti lobogó volt! A fáklyák fényét rabomobilok kék-vörös villogása váltotta fel. Kossuth nóta helyett szirénák éles vijjogása jelezte, hogy merre halad a menet.

Az út ismét a Lánc-hídon keresztül vezetett, de most nem Táncsics egykori börtönéig, csupán a Gyorskocsi utcáig. Igaz börtön ez is. Ma ide viszik elsőként napjaink Táncsicsait!

 

„1970-ben a rendőrség gépezetét két fiatal „akciója" is képes volt mozgásba hozni, akik a Kossuth-nótát énekelték az utcán, és el akarták szavalni a Nemzeti Dalt Kossuth Lajos szobránál. Az egyetemista fiút és gimnazista társát előállították, és nem sokon múlott, hogy nem indítottak ellenük eljárást „garázdaság" címén."

 

2011-ben a rend-(etlenség) - őrség gépezetét egy mellény viselete, egy Árpád-sávos vagy nemzeti színű lobogó, a Magyar Himnusz éneklése is képes mozgásba hozni!

Miközben teljes mozgásképtelenséget tanúsítanak minden egyes cigányok által elkövetett brutális gyilkosság, tanár-verés, erdő-irtás, villamos vezetékek ellopása esetében!

Miközben teljes mozgásképtelenséget mutatnak mikor idegen hatalmakat kiszolgálva, narancs-koronás és előde kifosztották, kifosztják az országot, lopják a nemzet vagyonát!

A hatvanas, hetvenes évekre visszagondolva, fiatalon a disszidálás gondolatával foglalkoztam. Mégis mindig visszatartott valami kimondhatatlan érzés, akaratosság, dac. Én itt születtem, ez a hazám! Miért nekem kellene elmenekülnöm innen? Miért nem élhetek emberhez méltón, mint őseim, szabadon, boldogan ebben a földi paradicsomban?

Maradtam, mint sokan mások, és ki-ki tehetségétől, erejétől függően harcolt, küzdött tovább a diktatúra ellen. Énekeltük azt a Kossuth nótát, mindig nagyobb volt a kokárdánk, minden évben jutott virág (nem is kevés!) Petőfi szobrához!

Akkor így „álltunk ellen".

S ebben a mi „ellenállásunkban" egy egész nemzet segítet bennünket! Az a néhány besúgó, az a néhány már akkor agy-halott rend-őr, és az akkor még igen csak csendben meglapuló, másvallásút kivéve. Minden kornak, minden harcnak, minden közösségnek megvoltak és sajnos meg is maradtak az árulói. Sorsuk, mint mindig, a többség megvetése, a keserves halál!

Ma ismét elgondolkodtam, érdemes egy ilyen országban tovább élni, harcolni még, majd meghalni? Immár 66 éve, ismét szolgasorsba kényszerítve!

„Kik szabadon éltek haltak, szolgaföldben nem nyughatnak!"

Ahol a nemzet szent himnuszának éneklése is tilos, az nem lehet más csak szolga-föld! S az a nép, amelyik mindezt szótlanul, gyáva nyuszi módjára eltűri, nem lehet más csak szolga!

1956 - ra visszaemlékezve gondolataimban ismét látom azokat az idős hatvanon felülieket, kik kis bőröndjeiket magukkal cipelve igyekeztek a nyugati határ felé.

Az volt a második magyar holokauszt! Mégsem kér, követel egyik leszármazottjaik sem kártérítést!

Húsz éve zajlik a harmadik magyar holokauszt! A jobb, szabadabb, emberibb élet reményében, fiataljaink hagyják itt, - hátra sem fordulva,- e csodálatos országot!

A vértől áztatott aranyló mezőt, a könnyektől megduzzadt ezüst-folyót!

Ők a világ távoli városaiban szabadon énekelhetik a magyar himnuszt, viselhetnek mellényt, kitűzhetnek rá bármilyen nagyságú magyar nemzeti kokárdát! Kitűzhetik házaikra a úgy a magyar, mint az Árpád-sávos lobogót! Ott távol az USA, Ausztrália, Argentína városaiban ezért nem büntetés, üldöztetés a jutalom, hanem megbecsülés, elismerése egy nemzetnek, egy népnek!

Magyarországon ma még mindig bűn magyarnak lenni!

Mégsem csomagolok, egyébként is elég nehéz lenne már cipelnem kedves könyveim.

Maradok, és amíg Öreg Istenünk engedi, folytatom a számomra általa kijelölt utat.

S ha már bűn magyarnak lenni, nos akkor én továbbra is bűnözöm, és erre a bűnözésre biztatok minden magyart!

Mert magyarnak lenni dicsőség, Isteni küldetés!

Még néhány nap míg ismét új erőre kapok a 15- e utáni szívemet ért traumából.

Várom a borongós napok múlását, a tavasz éltető napsugarait és továbbra is lázadva a diktatúra, a narancs-királyság ellen, továbbra is éneklem azt a Kossuth nótát, továbbra is vidám és szabad szellők lobogtatják házam homlokzatán azt a nemzeti és Árpád-sávost! Továbbra is büszkén hordom azt a mellényt, kitűzve rá a szokásosnál nagyobb kokárdám! S bízom benne, mert tudom, hogy utam végeztével nem fogok szolga-földben nyugodni!

Szécsényi Gusztáv

Oldal: Öreg Isten siratja a
"Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk." - © 2008 - 2024 - taltosok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat